Palyazatrol

A székelyudvarhelyi RMDSZ harmadik alkalommal hírdeti meg fotópályázatát, mely már az első két alkalommal is rendkívül sikeresnek bizonyult. Ezt mutatja a több, mint 120 pályázó egész Hargita megye területéről is.

A mostani pályázat témája a "Mesterségek, Mesteremberek" - itt jobbára olyan székelyudvarhelyi mesterségekre gondoltunk, melyek hagyományosak, esetleg kihalófélben vannak, viszont természetesen a pályázók kreativítása szülhet kivételt.

A beérkezett pályázatok közül a zsűri által kiválasztott képek kiállításon vesznek részt, illetve az első három kép alkotója jelentős díjazásba részesül.

A zsűri: Elekes Gyula, képzőművész, Dávid Botond, fotográfus, Csáki Jenő, fotós, Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész, Jakab Áron Csaba, szervező.


Nevezesi feltetelek
Kiallitas
Tamogatok
Kapcsolat