Köszöntjük weblapunkon

Amikor 2008-ban a Magyar Fotográfia Napján, augusztus 29-én a székelyudvarhelyi RMDSZ a Polgármesteri Hivatallal, a Művelődési Házzal ;s az Udvarhelyi Info Egyesülettel közösen meghirdette első fotópályázatát "Kisváros ősszel" címmel, senki nem gondolta, hogy a kiírás alapvető céljain túl ez a kezdeményezés mekkora sikernek fog örvendeni, illetve mi lesz ennek a folytatása.

Az első pályázat sikerén felbuzdulva második pályázatunkkal egy olyan dokumentációt szerettünk volna elindítani, mely képekben a városlakók szemével dokumentálja városunk értékeit, jellegzetességeit. Ennek értelmében szerveztük meg 2009-ben a "Tavaszi tárlat - KAPUK" című pályázatunkat, 2010-ben a "Mesterségek, Mesteremberek" pályázatot és végül a jelen kiírásban szereplő "ARC-ÉLEK" pályázatunkat - illetve szeretnénk, ha sikerülne a továbbiakban is megszervezni hasonló pályázatokat, külön-külön meghatározott témákra bontva az előbb említett értékeket, jellegzetességeket, hogy egyrészt évek múltán kirajzolódhasson a város összképe, másrészt ezáltal is támogathassuk a helyi fotós társadalom értékteremtő kedvét, kreativitását.

A kiírásokra beérkezett munkák közül a zsűri által kiválasztott képekből rendre kiállítást szervezünk a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, ugyanakkor erre az alkalomra igényes katalógust is adunk ki CD melléklettel a bemutatott képekből.

A Magyar Kultúra Napjához, 2010. január 22-hez kötődően szerveztük meg "Székelyudvarhely képekben” címmel azt a kiállítás sorozatot, melynek anyagát az első két fotópályázat anyagából, illetve székelyudvarhelyi meghívott fotósok anyagából állítottuk össze. E kiállítások helyszíneit alapvetően az a kulturális kapcsolatháló határozta meg, melyet Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója, tűzzománc-művész épített ki Székelyudvarhely számos testvérvárosával és más városokkal.
E vándorkiállítás eddig számos nagy sikerű kiállítást tudhat maga mögött, köztük olyan állomásokkal büszkélkedhet, mint Keszthely, Vác, Tatabánya, Törökbálint, Pécs, Békéscsaba, Tihany vagy Hajdúdorog. A városunk népszerűsítése mellett e kiállítások nem titkolt célja a testvérvárosi kapcsolatok élénkítése, megtöltése tartalommal, mely célok elérésére pozitív példa a békéscsabai válasz-kiállítás, illetve a keszthelyi önkormányzattal és Művelődési Házzal, civil szervezetekkel kialakult aktív együttműködés.

 

Rólunk

epitettorokseg2013a.jpg

Hirdetés

Aktuális pályázatok:
..::KONTRASZTOK::..
Határidő: 2015.november 27.
Természetfotó
Rendszeres bemutatkozási lehetőség az interneten keresztül természetfotósok részére akik képeiket szeretnék bemutatni és közönségszavazatok alapján értékeltetni azokat
Határidő: minden negyed év utolsó napja.
Legyen Ön is sajtófotós!
A nemzeti hírügynökség fotószolgáltatása várja rendkívüli történésekről, szokatlan jelenségekről, szerencsétlenségekről készített digitális felvételeit.
Határidő: nincs.
Oldalainkat 3 vendég böngészi
Látogatók száma : 93560